Mesteri Ágnes vagyok, történelem tanár és egy okos, gyönyörű öt éves kislány anyukája. 2014 óta élünk Passauban férjemmel, aki gépészmérnökként dolgozik
Tanulmányaimat 2005-ben kezdtem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi karán. Már az egyetem alatt foglalkoztam gyermekekkel, szerveztem táborokat, programokat.
Történelem tanári és művészettörténész tanulmányaim alatt már dolgoztam a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban és a Szépművészeti Múzeumban, de az örök szerelem a tanítás és a gyerekekkel való foglalkozás volt. Gyakorló tanításomat a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végeztem, ahol felkértek, hogy már a diplomám megszerzése előtt dolgozzak. Itt ismerkedtem meg a fiatalabb, 10 éves gyermekek tanulási igényeivel és az új szellemű, élményközpontú tanítás alapjaival.
Németországba költözésünk után született meg kislányom, de nem tudtam feladni az álmomat, hogy történelmet taníthassak. Ekkor csatlakoztam az éppen alakuló Passaui Hétvégi Magyar Óvodához és Iskolához. Az itt eltöltött másfél évem alatt rá kellett döbbennem, hogy nem elég a meglévő szak- és módszertani tudásom. A kétnyelvű környezetben felnövő gyermekek, hétvégén nem a „sótlan” tényekre vágynak, hanem a szívükhöz és lelkesedésükhöz a meséken és a játékon keresztül vezet az út. Ehhez pedig nekem kell új módszereket tanulnom, hogy a gyermekeknek az életkoruknak és érettségi szintjüknek megfelelő foglalkozásokat tudjak készíteni. Ìgy számos továbbképzésen és szakmai találkozón vettem részt, hogy ebben elmélyüljek. Ilyen volt például a Pompás Napok Program keretén belül a „Népmese-foglalkozások tervezésének módszertana az óvodában és alsó tagozatban 45 órás” képzése vagy a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán szervezett „Diaszpórában magyar nyelvet tanító pedagógusok képzése” vagy az éppen zajló „Szemléletváltó. Amit a kisiskolások tanításáról másként tudunk” program, melyet az ELTE Tanítóképzö Kara szervez.
Az iskolásokkal való foglalkozással párhuzamosan nőtt a kislányom és vele szépen, fokozatosan beletanultam a mondókák, magyar népmesék világába. Hajtott a vágy, hogy egyre többet és többet tudjak a 3-5 éves, ovis korosztály és az egészen apró gyermekek igényeirő is. Ezért idén jelentkeztem a J. Kovács Judit által vezetett Kerekítő Programhoz és remélem év végére én és Kerekítő Manó már teljesértékű foglalkozásokat tudunk tartani a kicsiknek és a nagyobbaknak egyaránt.
Hiszem, hogy folyamatosan képezni kell magunkat, hogy gyeremekeinknek a legjobbat tudjuk nyújtani. Észre kell venni az igényeket és reagálni kell azokra. A Passaui Magyar Intézet által vezetett Passaui Magyar Iskola és Óvoda ilyen hely és boldog vagyok, hogy 2021 januárjától intézményvezetőként itt dolgozhatok.